Csónakázótó

Most már kezd rendszeressé válni, hogy minden egyes hétvégére összeszedek valami kisebb-nagyobb betegséget. Most éppen torokgyulladásom van, egy “kis” náthával megspékelve, amit nagyon tudok élvezni, pláne, hogy a sok orrfújástól lassan már nincs bőr az orromon. Ennek ellenére, mivel ma olyan gyönyörű volt, a kisebb nagyobb széltől eltekintve, ezért nem voltam képes farmert magamra erőltetni. Délelőtt elkirándultunk Nagykanizsára a Csónakázótóhoz, ahol viszont sajnos konkrétan szélvihar volt, ami annyira nem volt előnyös a sétálgatásra, és a fagyizásra, így ott sok időt nem töltöttünk. Benéztünk viszont a H&M-be, aminek olyan sok értelme nem volt , megállapítottam, hogy a rózsaszín szoknya, ami Miranda Kerrnek annyira jól áll, nekem egyáltalán nem, de legalább a barátom gazdagabb lett két új pólóval. Utána a kedvenc éttermünkben ebédeltünk,a hova mellesleg tegnap én egy menüt is nyertem, szóval teljesen jó volt. Utána pedig itthon segítettünk takarítani, ugyanis a nappali festése utána a ház egy kisebb csatatérré változott, de ma már legalább nem blézerben és Zara farmerban takarítottam, ami tegnaphoz képest abszolút fejlődés.

xxx moi

KépKépKépKép

New Yorker denim jacket & knit
Zara skirt
Primark bag
Nike Air Max
Marc By Marc Jacobs watch

KépKépKép

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: